A MNASZ Autós Gyorsasági Országos Bajnokság nyitó, hungaroringi hétvégéjén a Hankook Racer Cup második futama ismét izgalmasra sikerült. A fiatal tehetségeket felvonultató versenysorozatban az első futam végeredménye alapján az első-nyolc helyezett ma fordított sorrendben állt a rajtrácsra, így a pole-ból Zám Ferenc kezdhette meg a harminc perces viadalt. Az első kanyarra azonban már teljesen más képet mutatott a rajtlista, gyorsan megkezdődtek a harcok az értékesebb pozíciókért.

Kismarty-Lechner Gábor a tegnapi csalódottsága mára tova szállt, egy nagyon jó rajtot követően az első kanyarban a harmadik helyen állt, majd két körrel később már az élen autózott. A szezon első futamgyőzelmét arató Boldizs Bence lendülete a mai megmérettetésen sem hagyott alább, rövid időn belül ő is felzárkózott, sőt egy erős tempót diktálva a vasárnapi első futamon is az élre tört. Mögötte azonban kiélezett volt a küzdelem Csuti László és Kismarty-Lechner Gábor között, akik a folyamatos előzgetéssel lassították egymást, így Somogyi Márk is beérte őket, ezután már hárman cserélgették a pozícióikat. Egészen az utolsó előtti kanyarig, amikor kialakult a végső sorrend: Boldizs, Csuti, Kismarty-Lechner, Somogyi és László között.

16.15-kor kezdődik az újabb pontgyűjtés az értékes pontokért.

Következő verseny

Hungaroring

2018.10.06

Verseny folyamatban

Partnereink

banner