Még mindig lendületben

 

Bár szombat estére harminchatan maradtak versenyben a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyen, az éjszaka nem telt el hasztalan, és vasárnap reggelre már negyvennégyen álltak rajthoz a hegyi bajnokság következő, negyedik futamának első időmérőjére.

Elsőként ismét a Hankook Racer Cup versenyzői vágtak neki a még hideg pályának. Ezúttal Somogyi Márknak sikerült a legjobban a próba, 3:18,72 perccel adta meg az alaphangot a mai napra márkatársainak. Boldizs Bence lett a második 0,328 másodperc hátránnyal, a harmadik legjobb időt pedig György Gábor autózta.

A túraautósoknál Nagy Norbert ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta – 2:40,688 perccel futott be tizenhármuk közül leggyorsabbként a célba. Bódis Kálmán és Turán Frigyes volt mögötte a sorrend. A negyedik helyre a szombaton időnként technikai problémákkal küzdő lengyel Grzegorz Duda jött fel, őt Gáspár Csaba és Gál Szabolcs követte.

Tovább csökkent a pályacsúcs! A formaautós Josef Beres jun. 2:26,792 percre faragta le eredményét az 5410 méteren. Mögötte Milos Zmeskal és Miroslav Ciliak végzett. A Hegyi Kupában Szekeres Péter folytatta szombati menetelését. Ideje (2:52,465) ugyan még csak megközelítette előző napi legjobbját, de első próbálkozásra ez sem volt rossz. Ahogy eddig is, Strider Zoltán és Lángi Attila követték Szekerest gyorsaságban. Szabó Attila, Somogyi Zoltán, és Jozef Beres voltak a további helyeken.

Zoltán Kevin autójának a féltengelye eltört útközben, emiatt kicsit elvitte a korlátot, a lehozatala és a korlát kijavítása némi időbe telt, néhányan új rajtot kaptak. Krizsán Péter, Tóth József Yondi és Palasics László sem fejezte be ezt az időmérőt.

Pályacsúcsok futama

A Hankook Racer Cup vasárnapi első versenyfutamán Boldizs Bence nem engedte ki kezéből a vezetést, 3:13,286-tal övé lett a legjobb idő. Mögötte 2,7 másodperccel Somogyi Márk állt. Kismarthy-Lechner Gábor erre a felfutásra összeszedte magát, és a harmadik legjobb időt autózta.

A túraautók kategóriájában Bódis Kálmán új kategória pályacsúcsot állított fel, 2:35,340 perccel adta meg az alaphangot a futamra. Ez jobb, mint Turán Frigyes eddigi pályacsúcsa. Nagy Norbert ezúttal hiába igyekezett, 2:37,192-vel ért csak fel. Mindenestre a következő versenyfutamban nagy csatára számíthatunk a két aranyra esélyes között. Gál Szabolcs is odataposott, a harmadik helyet szerezte meg. Turán Frigyes, Grzegorz Duda, Gáspár Csaba lett a további sorrend.

Josef Beres junior annak ellenére, hogy saját bevallása szerint már nem akart javítani idején, azért több mint hét tized másodpercet így is gyorsult. 2:25:216 percnél jár most a pályacsúcs…

Szekeres Péter ugyan picit megingott a második időmérőn, de az első versenyfutamra visszatért a régi lendülete és leggyorsabbként végzett a Hegyi Kupában, 2:49,352 perccel. Strider Zoltán lett a második több mint három másodperc különbséggel, a harmadik helyre Béres Jozef jött fel. Lángi Attila autójából olaj folyt ki a pályára – a versenyző kiesett, a pályát kis ideig takarították. A legjobb ladás Ózsvári József lett.

Kismarthy-Lechner Gábor

Mi a Hancook Racer Cup-nál úgy gondoltuk, ez a hegyiverseny ragyogó lehetőség arra, hogy a pilótáink kimozduljanak a komfortzónájukból. Nyilván nagyon nehéz dolgunk van, mert a pályán vannak bukóterek, és egy hiba nem büntet annyira, mint itt a hegyen. De bevállaltuk ezt a kockázatot, mert szeretnénk megmutatni, hogy hegyen is gyorsak vagyunk. Nagyon jó rendezésű a verseny, nagyon élvezzük, hogy itt lehetünk. Azt gondolom, annak ellenére, hogy ezek nem tartoznak az erős autók közé, azért kanyarsebességük ezeknek az autóknak is nagyon jó, és tudunk egy kis show-t mutatni a nézőknek. Nagyon örülünk, hogy ennyien kint vannak. Szuper a hétvége, még egy felfutásunk van hátra.

Utolsó lehetőség

Hogy még izgalmasabb legyen a hétvégi 34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny, a vasárnapi utolsó felfutás kezdetekor csepegni kezdett az eső. Szerencsére a futam közepére el is állt.

A Hankook Racer Cup-ban Boldizs Bence a végére kitermelt még egy 3:13-as időt a felfutásból, őt Somogyi Márk és Kismarty-Lechner Gábor követte. Takács Balázs, György Gábor és Kovács Zoltán a további sorrend.

Bódis Kálmán és Nagy Norbert túraautós csatájában négy tized másodperc döntött Bódis Kálmán javára. Minkét eredmény 2:37 perces, úgyhogy valószínűleg ebben a körben már a biztonságos célba érésre inkább koncentráltak a versenyzők, nem csak a csúcsok döntögetésére. A harmadik legjobb időt Grzegorz Duda futotta. Gál Szabolcs a negyedik, Turán Frigyes az ötödik, Gáspár Csaba a hatodik lett.

A formaautós Josef Beres jun. 2:26,329-es időt ment. Kétszer kellett elrajtolnia, mert kategóriatársa technikai hibája miatt elsőre nem tudott zavartalanul végigmenni a pályán.


A Hegyi Kupában Szekeres Péter, aki először versenyez ezen a pályán, töretlenül haladt a győzelem felé. Ő is lassult picit, de az első helyhez a 2:50,888 perces idő is elégnek bizonyult. Strider Zoltán, mint állandó üldözője ezúttal is a második helyre futott be. A harmadik legjobb időt Szepesi Péter futotta, További sorrend: Jozef Béres, Szabó Attila.

Bódis Kálmán pályacsúccsal nyerte a túraautósok futamát

A 34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny második versenynapján, vasárnap, népes nézősereg előtt a túraautósok élmezőnyének küzdelme hozta a legnagyobb izgalmakat. Bódis Kálmán az első versenyfutamban 2:35,340 perces időt futott, ezzel megdöntötte Turán Frigyes 2008 előtt beállított pályacsúcsát. Ezt az időt kellett volna a címvédő Nagy Norbertnek túlszárnyalnia az első helyhez, de sem az első, sem a második próbálkozásra nem sikerült megelőznie Bódist, meg kellett elégednie az ezüsttel. Kettejük között 2,237 másodperc döntött két futam után. A dobogó harmadik fokára Gál Szabolcs állhatott fel.

            Az abszolút pályacsúcsot ifjabb Josef Beres futotta meg 265 lóerős Tatuusával, 2:25,216 perc lett a mezőny legjobb eredménye. Beres ezzel az eredménnyel csont nélkül nyerte meg a formaautósok versenyét ezen a napon is.

            A Hankook Racer Cup-ban Boldizs Bence győzedelmeskedett Somogyi Márk és Kismarthy-Lechner Gábor előtt.

            A Hegyi Kupában Szekeres Péter hozta el az aranyat, összetettben négy és fél másodperccel lett jobb eredménye, mint Strider Zoltánnak. A harmadik helyet a szlovák Jozef Beres szerezte meg.

            Érdekesség, hogy pont tíz évvel ezelőtt is Bódis Kálmán győzött a túraautók között vasárnap, akkor 2:39,762 percet futott Porsche 996-osával. A formaautók mezőnyében a 2007-es parádi vasárnapi futamon Chanoch Nissany lett az első 2:34,169 perccel, egy Nissan AER-rel.

 

Bódis Kálmán

A vége nagyon jól sikerült, mert nyertem egy versenyt. A hétvége is rendkívül jól sikerült, nem volt zuhé, mint tavaly. Rengeteg látogató is volt, és az ő örömükre autóztunk. Meglepődtem magamon, nem gondoltam, hogy 35,1-et fogok menni, és megdöntöm Turán Frici pályacsúcsát.

Boldizs Bence

Mindkét napot nagyon élveztem, fenomenális volt az autó a hétvége alatt. Sikerült nekem is összetenni jó 8db felfutást, ebből 7-et sikerült megnyernem, azt az egyet is azért nem sikerült, mert dupla sárga zászlót kaptam és el kellett, hogy vegyem. A csapat nagyon jó munkát végzett. Szerencsére összejött minden és nagyon boldog vagyok. Reménykedem, hogy jövőre is itt tudok lenni!

Gáspár Csaba

Nagyon jó volt a hétvége. Szombat az állítgatással és a kocsi ismerkedésével telt, hiszen tavaly itt Parádon ültem utoljára autóban. Az egy év kihagyás a reflexeknek sem tett jót. Vasárnapra már összeértem az autóval, jól be tudtuk állítani és minden rendben volt. Pozitívan zártuk ezt a hétvégét és köszönöm mindenkinek. Ebben az évben valószínűleg elrakjuk télire az autót és csak jövőre megyünk vele. Semmi baja nincsen, reméljük, nem is lesz.

Gál Szabolcs

Jól mentem, jól éreztem magam az autóban, javítottam. Frici most nem boldog, de tegnap ő örült, ma én örülök. Kezdünk összebarátkozni az autóval. Persze még mindig tartok tőle egy kicsit, lehetne gyorsulni, de Zolinak meg kellett ígérnem, hogy épségben hozom vissza. Hogy mikor ülök legközelebb versenyautóba? Talán azt mondhatom, hogy Parád lesz jövőre is, hogy a kettő között mi lesz, azt csak Zoltán tudja.

Josef Beres jun.

Nem gondoltam, hogy ilyen jó időt fogok menni. A tavalyival ugye nem lehet összehasonlítani. Én harmincas idő körül gondoltam a csúcsot, annyit is mentem az első tréningen. Minden körben gyorsultam és gyorsultam: ma az első körben 25-ös időt autóztam, a második futamon már visszavettem, mert az már nem osztott-nem szorzott, az abszolútot megnyertük. Jövőre mindenképpen eljövünk, ha lesz ez a verseny, de nagyon örülnék, ha belemennénk a közös bajnokságba, mert mindenkinek tetszene ez a pálya.

Jozef Béres

Nagyon szép hétvége volt, főleg a fiamnak, gratulálok neki. Én csak úgy jöttem, hogy kiteszem az autót kiállítani, aztán rábeszéltek, ne csak előfutóként menjek. Tréning nélkül. Mindig gyorsabb és gyorsabb voltam, a végén, amikor a leggyorsabb akartam lenni, még az ékszíjam is leesett, ezért egy másodpercet rontottam. Nagyon jó a pálya, nagyon jó volt a hangulat, köszönjük.

Ózsvári Róbert

Nem számítottam erre az eredményre. 2008-ban ültem utoljára autóban, ez most lett kész, teljesen újonnan összerakott autó. Csodálkozom magamon nagyon. Amióta itt hegyiverseny van, ide járunk gyerekkorom óta. Ez a kedvenc pályám. A Zsiguliban ülni pedig mindig jó.

Következő verseny

Hungaroring

2017.10.7

Verseny folyamatban

Partnereink

banner